Leborulok, hogy tenyerem, arcom érje
röge, pora, köve, s bizony nem vezeklésre,
nem is csatára készülök, hanem visszajövök.
Mert szabaddá tett a föld, erdő, s ekképp megkötött.

Vérem melege orcámon átsüt
a törmelékes, apró kristálytűk
lepte talajra. Közöttünk oly erős
a kapocs, mint tigrisgyőző emberős,

hogy néha csak mi ketten létezünk, semmi
más nem tud hézagot lelni –
holott vannak, kikért meghalnék, s ezért
élek értük –, bölcső s mag, mely benne kélt.

Az idő futásában kövülten állunk,
mi talán nem is változtunk eddig,
mi ugyanolyan áhítatos csenddel
találjuk meg egymást még,
mint amilyen csendben a tavaszi
virág, ezer és millió, kifeslik.

Harasztifalu, 2018. okt. 3.; Szentpéterfa, 2018. okt. 6.; Nagysároslak (Moschendorf), 2018. okt. 6.;
Vasszilvágy, 2018. okt. 12.; Sorokmajor, 2018. okt. 14.