A tavasz, az ezeréves öregember
itt jár, panyókára vetett köpenyeggel,
süvegében három szép virággal baktat,
s szárnyerőt szór a surranó madaraknak.

Látom őt: az ér mellett lassan bandukol,
s nem szaladnék én oda, nem érném utol,
tisztelettel s félelemmel figyelem őt,
hisz pogány isten az, ki megy a fák előtt.

Feligézte fűzre, akácra a lombot,
virágpompás zsák szája hamar kibomlott,
szelíd szellőben határnyi fű hullámzik,
s már látszik, hol termett csodás kamillát szik.

Művét szemléli a vénséges vén tavasz,
még itt a dűlőben, de már csak bakarasz
útja: a Nap perzsel, lábára por tapad,
s hátam mögött talán meglátnám a nyarat.

Sorokmajor, 2018. máj. 23-30.