A világ most tavaszfényben ragyog,
festő ecsetjének való e kép,
most hosszúra srófolt nap, ami kell,
s egy csavargócipő, semmi egyéb.

Már bátran dalolnak a madarak,
hisz tudják: az idő elérkezett,
az új szelek szagától bódul el,
ki átvészelte a fehér telet.

Az égen emelkedő napkorong
eltűnt időtlenséget idéz fel,
s most egy percig nem gondolunk arra,
hogy éveinket nem éljük kétszer.

Ébred a lélek, szellem élénkül,
mintha bizony mély sírjából kelne,
melegét oltalmazón ontja rá
a természet, ahogy hevül keble.

Ha már hosszan uralkodott a tél,
mi mind, kikre ős borúja mered,
egy láthatatlan mágnástól, térdre
rogyva koldulunk szép kikeletet.

Sorokmajor, 2018. márc. 24 – ápr. 2.