Mint a lelkiismeret, mely ritkán tétlen,
nem remélve, hogy sarkallni más fog,
időről időre csak ismétlem,
mint a temetőben télen-nyáron a Miatyánkot,
hogy nem hallgathatok,
s nem hallgathattok egy évszázadot.

Nem arra mérték az időnket, hogy balgán
gondolva: a tollfogás hiába,
ezt az ösztönt kerülgessük aztán,
külsőség csalogasson, s ne a lét harmóniája.
Nem hagyok csendhalmot,
s ha szívetek van, nem hallgathattok.

Építek magamnak versekből templomot,
én leszek népe, gazdája, a pap,
s ha jönnek földik, jönnek vándorok,
változzon tisztává, lélekké belőlük egy darab.
Hol fog torony nőni,
templom és gondolat emelői?

Már holnap a jövő emberein át
válhatnak jósággá az új dalok,
sivárság sír, hol nincs ilyen virág,
s az iramló idő minket hátrahagy, hát adjatok,
mielőtt eltelik,
örökséget: költészetet nekik.

Sorokmajor, 2018. febr. 15-25.