Mikor születik napunk, pitymallik,
te még légy velem, maradj itt addig,
párolgó sötétség végóráján
két páratlanul tiszta bárány.

Harag nem ülne rajtunk gyászfeketén,
bánatra nem emlékeznél, sem én,
s mint amit tejfehér hóban a szán vág,
arcunkra jövendő nem róna barázdát.

Egy lenne megfogható: hogy te itt,
s én veled. Szelíd csókok ezreit
adnám hálából és szeretettel,
mégis, mint zarándok, ki a kegyhely

árnyékába ért, áhítatba kövülnék,
nem lopnám ki kezedből álmod drága csücskét,
némán néznélek csak, mint ahogy a fénnyel
hintett éji égbolt víz tükrébe kémlel.

Ha nyílna a szemed, elmosolyodnál:
maga a meleg nyár, ujjongó zsoltár;
s mondd, melyik vallomás igazabb,
mint az a néhány perc, míg születik a nap?

Sorokmajor, 2017. szept. 24 – okt. 5.