Az égen kigyúl az esthajnalcsillag,
s néhány óra múlva millió ragyog.
Ha korán kell kelni, látom, ahogy pirkad
s az élet áldott áramlásba fog.

Hallom a szív beszédét a beszédben,
ami alatt az ember már nem csak csonthalom,
s hasonlóan, amit érzek éppen,
a világ legszebb nyelvén mondhatom.

S mint szabad vándor Ázsiából válva,
róhatom az Isten teremtette tájat,
s két kicsiny, vörös torkú madárka
szerelmem arcán lobogása a mának.

Miképp eső hoz enyhülést nyári mezőre,
bizalmas barátokat hoz elém a jó sors,
s feltarisznyáz reménnyel a Mindennapok Őre,
míg te, embernem, a remény tiprójának hódolsz.

E kincsek szemünk előtt itt voltak örökkön,
de vágyaink ragadtak el, a világtalanok;
e kincseket lásd meg, s kétség ne gyötörjön:
a legnagyobb boldogság kezünkbe adatott.

Sorokmajor, 2017. jan. 15-29.