Az éjszakában rendületlenül
a fagyos, metsző novemberi szél zúg,
a bagolyszárnyú idő elrepül,
mint egy sóhaj, mint a pára, épp úgy.

Ott a szemben sok ezer lenyomat
bejárt utakról, de most merre, lovag?
Koszból kifürdünk s a port leverjük,
csak az irányt tartjuk, mint az esküt.

Ösztön, mint a vándormadarakban,
munkál bennünk, ez vezet szakadatlan,
sok éven át mindig egyfelé vitt,
száz helyre sodort – s mégis a célig.

Az éjszakában zúg, vadul táncol,
hideg holdfényben rejtelmes szél szökken;
átalakult a világ néhányszor,
csak a szívünk nem változott közben.

Sorokmajor, 2016. nov. 13-20.