„Der Herr sprach zu meinem Herrn: setze dich zu meiner Rechten, bis ich lege deine Feinde unter deine Füße.”

Nektek eladták az elveket,

és egy kérdőjelet se tudtok már

elővarázsolni valahonnan,

ti libasorban - csatasorban

ki áll a katapultoknál?

Nektek eladták a nézetet,

hogy a ruha tenni fog,

hogy az emberséget venni lehet,

amiért Istennek fizetek

szívsebek vérével, ez se legyen titok.

Nektek eladták a kurválkodást

gerincetekért cserébe.

Csak biceg a bizalom kasztrálva,

hálószobátok küszöbe sztráda,

mosdóvizetek csak a Léthe[1].

És mégis mind csak próbálkozunk.

Esengő reménnyel egyszer,

máskor pogányul dúlva-fúlva,

próbálkozunk mindig újra,

hátha a misztikus holnap

kompenzálja tegnapunkat,

és akkor aztán alleluja!

Tudva azt, hogy engemet is

cserbenhagytak néha szavak,

sokszor nem igazoltak a tettek,

és vannak, kik sáros föld alatt

életemben eltemettek.

De túl a kételyeknek völgyén,

mert lényegünk halhatatlan,

még mindig tartva a törvény,

alleluja, az maradtam,

akiről hittem, hogy valahogy jó lesz.

Kórsággal vert kutyaól ez,

parancsot oszt sok Heródes,

újabb ezrek vége-hosszát

látod menni, közönyös, sőt

szidva hagyják el a bölcsőt,

mert a bölcső Magyarország.

De Dávid király százötvene,

zsoltárokból száz meg ötven

írva van, énekelek vele,

ezerkétszáz verssel jöttem,

ha pusztába kiáltva, akkor is.

Ha aztán int a végzet ujja,

én se éppen haltam ingyen,

és láttam jó fivéreimben,

hogy kényére őket se fújja

semmi szél, kelet vagy nyugat,

jön, ami jön, alleluja!

Fót, 2014. nov. 8.

[1] Léthe: az alvilág folyóinak egyike a görög mitológiában. A görög lethe szó jelentése: feledés. http://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A9th%C3%A9 (2014. 11. 9.)