Égmély nyelt el,
földmagas vitt el,
világnak végén jártam
emberkezdeti hittel.
Számban szó volt,
lelkemben léptek,
hátrahagytam egy erdőt,
s zokogott, az is érzett.
Holdvilágban
felnéztem egyszer,
anyámra néztem hosszan,
s kérdeztem én, az ember.
Mondd, az érző
húsnak és csontnak
két szorgalmas kezemmel
mi kincset varázsoljak?
Föld sarából
mit gyúrjak össze,
s nap-napi kevesemből
telik-e örömökre?
Oly nagyokra,
mint - ahogy hallom -
a gazdag uraknak, kik
ülnek az emberhalmon?
Anyám látta
kétkedő fiát,
kinek el szerelmeit
vitték részeg daliák.
Én ezerszer,
micsoda átok,
a szörnyű katasztrófát,
a megbomlott világot.
Mondd, az önző
húsnak és csontnak
két szorgalmas kezemmel
mi kincset varázsoljak?
Mondd, az őrült
húsnak és csontnak
két szorgalmas kezemmel
mi bosszút kovácsoljak?
Sorokmajor, 2013. febr. 6-9.
