Szétfeszítené e cukormázas kamrát,
minden egyes mozdulattól fáj a hasam,
mintha falát törpék ütleggel zaklatnák,
ármányos főzet folyná be tejsavasan.
Az ottani romlás színét feketének
képzelem, az maga a sűrű borzadály,
eltúlzott ivások, eltúlzott ebédek
ára, a csendesülő hús- és bordagály.
Óh, elülső felemet hogy megviselte
az örök lakmározás, a sok tivornya!
Óh, oktalan fickó, gondoltam is erre,
s izmokban mintha meggyúlt kisüsti volna!
***
Ohó! Kívánom, hogy egyszer egy napévben
echte feneketlen gödörként ehessek!
Hát írtam-e, mert a csömör ösztökélt? Nem!
A csömörről még nemigen írtak verset.
Piliscsaba, 2012. okt. 4.
