Novellaötletért jövök. Ki a házak közül, ki a gyerekhangos utcákból. A magányosságba jövök, mezítláb és üres kézzel. Otthon van a nagy paksaméta füzet, amelyekbe írni szoktam, hiánytalanul. Nem fogok jegyzetelni, nem kezdem el az ölemben írni a történetet. Most csak ötletért jövök.
Egy új novella kvintesszenciáját keresem, azt a néhány szót, azt a velős gondolatot, amelyen felépíthetem a kerek egészet. A mag után kutatok, amelyet terebély fává nevelhetek. Megállna önmagában is a lényeg, a mag, de túl tömör lenne, és csupán kis időre vonná magára a figyelmet. Ezért kell felöltöztetni, köntöst adni rá. Amit a kész műben a legszebb gondolatnak találnak, az volt az ötlet. Az őselem. Legalábbis az én imahossznyi novelláim esetében.
Tudom, hogy a hősöm amábilis, azaz szeretetre méltó lesz, de azt nem mondhatni, hogy irigylésre is méltó. Tragikus sorsú karakter, de legalább nehéz sorsú, ha mégsem tragikus, akivel az olvasó mélyen egyetért, jóllehet nem mer az ő eszméi szerint cselekedni, hiszen fél a kereszttől, a kálváriától, a heroikus bukástól. Megindító történet kell. Szépségesen szomorú. Erős, nagy súlyú, letaglózó. Nem szükséges terjedelmesnek lennie ahhoz, hogy e célt elérje. Ne kötél legyen, kő legyen. A kő ősibb, pogány, durva eszköz. Kő essen a szívedre. Talán nem is novella lesz, hanem prózaköltemény. Írások állnak glédában előttem, és nem tudom, melyik névvel illessem őket: novella vagy prózaköltemény? Beismerem: eseménytelenek. A pszichét dolgoztatom. De hátravetem dilemmámat. Határozzák meg a műfajukat azok, akik ehhez jobban értenek! Bár – egyszerűen közbe kell vetnem, hogy – a legutóbbiakat prózakölteményeknek hinném.
Tehát az ötlet. Az isten verje meg a vérszegény, vontatott, tanulsággal nem szolgáló fogalmazásokat! Olyan ötlet kell, amely felöltöztetve katarzis előidézőjévé válik. Döbbent mozdulatlanságban kell ülniük egy darabig, miután szemük elhagyta a legutolsó írásjelet.
Egészen más ötletért fohászkodtam a magányosság útjait róva az augusztusi Nap alatt, s végül ez támadt. „Hát leírom, miért jöttem” – gondoltam, és kisvártatva hazafelé kanyarogtam: beletörődtem.
