Már nem is részegít, csak sorvaszt,
s azzal a tudattal iszom,
hogy amúgy is az elszertülés
útját járja minden a Mindenségben.
Te is tudod, hogy megöl - és iszol.
Hívni a halált az életöröm.
Már veled sem feledtet,
de kell a kezedbe
az üveg nyaka, a pohár szorítása.
Nézd, húsz éves sem vagyok,
és az enyém már remeg.
Néha napokon át fájt a májam,
de ittam akkor is,
mert mindegy a világ.
Pedig azt mondja anyám,
a legjobb eszű vagyok a három gyereke közül
és a legszebb.
Mások azt mondják, alkoholista vagyok,
persze anyám is mondta párszor,
s én bólintok: igazatok van.
Nem érdekel.
Nincs miért szégyenkeznem.
Írom azért, mert van.
Koccintottunk.
Mosolyogva hörpintettük fel az áttetsző fluidumot,
a legsilányabbat.
Mindig a legsilányabbat isszuk.
Így többet lehet.
Sokszor nem mentem be az óráimra.
Sokszor nem tudtam hazautazni,
mert az indulás napján
öreg estig beteg voltam, rekord-másnapos,
vagy elfogyott a pénzem,
olyankor telefonáltam,
és hazudtam azoknak, akik vártak.
Ma is koccintani fogunk.
Érdemes-e ezt csinálnunk?
Már beszéltünk róla.
Ivás közben.
Csak ivás közben beszélgetünk.
Szomorúan mustráltam végig a zuhanyzóban
a két lábamat, a két karomat,
két medencecsontom táját.
Elfogytam. Leette rólam a húst.
Sosem volt étvágyam mostanában,
azt a keveset gépiesen ettem.
Elfogytál te is.
De a kurva életbe! Hiszen jó ember vagy -
s azt kell látnom, hogy csonttá soványodsz!
Hogy feladsz mindent,
az iváson kívül minden más tevékenység
üres rítussá válik.
Hogy jó létedre itt piszkolódsz velem.
Állítólag én is jó vagyok.
Csáth remekül rajzolta meg
a bölcsész, neuraszténiás költőt.
Tegnap olvastam.
Tegnap is ittunk.
Néhanap megbánást tanúsítok,
és egy ideig
megmaradok józannak,
eszem reggel, délben, este,
de nehezen nyelem le a falatot,
de semmi sem lesz jobb.
Ha velem lennének anyámék...
De sohase lesz könnyebb.
Kudarcot vallottunk?
Nem valljuk be.
Ma is ittunk.