Unom a bűneimet,
e nevetnivalóan satnyákat,
száraz az élet, zizeg,
csontokat roppant bennem s elfárad.
Rettent az emberlátás,
fejemben félelmek viharoznak,
Káin sarja, én ádáz,
hozott lényegem adom: a rosszat.
Kacagjatok ki engem,
nem leszek már nagyobb, fájóbb semmi,
jaj, mégis lehetetlen
jónak lenni s viszontszerettetni.
