Könnyű, meleg, őszi szelet
összeszed arcom,
viharoznak a porszemek
az utcasarkon.
Billeg a gyönge rózsaág,
fönn az ég derült,
fénye leeső rónaság,
mely itt szétterült.
Árnyékát nyújtja az erdő
forró kövekre,
véremet egy fa lepergő
lombjára vette.
Hallgatózom, nem kell szólnom,
a szeretetet
én is kórók közé szórom,
mint az emberek.
