Egy tünékeny ábránd, egy verssor az ősznek,egy strófa is akár, becsülés jeléül,ahogy az éber légben percek kergetőznek,szívem a lantjával az ajtó elé ül.
Mi ez, mi tüdőmet nyugtatón tölti el,mi ez a lényemnek csitító érzet?Most összetartozom sok mindenkivel,kik elmúlt őszökbe…