Gyökereim mélyre nyúlnak, erősek,
se szél, se vihar, engem meg semmi se ingat,
mérgező emberi pára nem ölhet,
mert levegőm akác- és zelniceillat.

Élek az élő tájba szegezve,
elönti napfény és meleg a szívem,
és könnyű, a fű fölött csapongó lepke,
és hű, mint tükörképed a vízen.

Izgalom, izgató illatok igéznek,
kabátot, csöndet egy árokba dobtam,
sötét és derűs erdő a végzet,
mely dúlva nyúlik és álomlakottan.

Sorokmajorban és Körmenden, 2019. ápr. 17-30.