A tavasz, az ezeréves öregemberitt jár, panyókára vetett köpenyeggel,süvegében három szép virággal baktat,s szárnyerőt szór a surranó madaraknak.Látom őt: az ér mellett lassan bandukol,s nem szaladnék én oda, nem érném utol,tisztelettel s félelemmel figyelem őt,hisz pogány isten az, ki megy a fák…