A múltunkban sok vérjel,
a vénánkban mennyország,
körülöttünk az éjjel
s valami meghatottság,

amikor is így szólsz:

»Remélem, jó lesz hozzád.
Remélem, kedves lesz,
remélem, emberként
szól az emberekhez.
Remélem, átmos majd,
mint Indiát a Gangesz.
És remélem, minden
pillantása színarany lesz.
Remélem, úgy érzed,
az ég ösvényein mész.
Remélem, a csókja
íze, mint a színméz.
Remélem, megismer,
és azért szeret majd,
remélem, földöntúli
fény lesz, ami megtart.«

Ezt mondtad akkor, barát,
és most, tanúm az Isten,
ahogy virrasztva remélted,
úgy érzem, úgy van minden.

Sorokmajorban és Budapesten, 2015. máj. 11-15.